Csütörtök második fele:
Hazajöttem Ceglédre, Laceeval edzeni. Azt mondta, hogy beállok majd a haladókhoz Kettlebellen. Nem igazán aggódtam, mert az ottani haladó csoport, nem az az igazi, de aztán kiderült, hogy csütörtökönként mostantól a judos kisfiúk, nagyfiúk edzenek. Vagyis valami ilyesmi van, hogy heti 3 edzésük van Lacival, egy CF, meg két KB. Úgyhogy jól kifogtam...
Már az elején elég durvának igérkezett a dolog, főleg, hogy a judosok tényleg kemény gyerekek, de végülis úgy gondolom, hogy sikerült tartanom a lépést, ami megörvendeztetett.
Nem fogom pontosan leírni, hogy miket csináltunk, mert a felénél kikelett kapcsolni az agyacskám, hogy végigtudjam nyomni.
Rengeteg swing-el kezdtünk, a rengeteg tényleg azt jelenti, hogy rengeteg, és én voltam a demonstrátor :P. A fura az volt, hogy elméletileg ez volt a második edzésük, de ahhoz képest igencsak királyul swingelt a többség, szóval van "némi" érzékük a dologhoz.
Aztán volt egy olyan, hogy 10-9-8-...-1 ismétlésszámokkal burpee féleség súllyal: lerakod, fekvőtámasz a súlyon, felvágódsz, deadlift. Ennek a párja pedig egykezes evezés volt KB-val, kezenként ugyanezekkel az ismétlésszámokkal. Tehát egy kör volt a KB-s burpee+evezés, és ezt daráltuk végig szünet nélkül.
Utána 3*30" (? majd Lacee javít, ha elírtam ?) fekvenyomás szerűség két súllyal, ezt már Tomival is csináltuk.
Jött a halál rész, 10 kör:
20" swing/20" sprint faltól falig/20" szünet (a sprint az tényleg sprint volt)
Itt megintcsak kihajtottam a lelkem, de legalább nem maradtam le, sőt egész jó helyen voltam. Persze lehet csak én fogtam fel az egészet valamiféle versenynek, de abszolút nem szerettem volna kis puhány pöcsnek tűnni a sportoló srácok között.
Végére lovagló ülés volt KB-val, utolsó 3 emberig, aztán ugyanez súly nélkül. A kettő között nagyon kevés szünet volt, szinte nem is volt igazából, és a másodikat (nagy meglepetésre haha) egy judos srác nyerte 3 perccel, úgy hogy az előző körben 2ik lett!!!! Szóval remélem ez mindent elárul. Nálunk Szegeden ezt kb 1 percig se bírják az emberek. Van hova fejlődnünk :)
Amúgy súllyal a középmezőnyben voltam, súly nélkül meg úgy nagyjából sehol, mert teljesen elégtek a combjaim.
A végére maradt 1 perc hídtartás, itt azért öröm volt látni, hogy a judos srácok keményen izzadtak már, meg nyögtek, meg minden bajuk volt :)
Elég jó kis edzés volt összefoglalva, mondjuk úgy, hogy nem azokra az emberekre volt szabva, akik csak úgy besétálnak az utcáról edzeni. Egészen biztos, hogy nem bírták volna végig, én is csak a CrossFitnek köszönhetem, de annak nagyon :)
A héten nem edzek már, a 6 hónapos TSC felkészülésnek, ledaráltam az egyharmadát egyhúzóra, szóval jót fog tenni a szünet.
Majd még írok egy Szeged vs Cegléd Kettlebell összehasonlítást vasárnap, addig összeszedem a gondolataim. Senkit nem fogok vele megbántani, csak a különbségekre szeretnék majd rávilágítani, hogy mennyire más két hihetetlen jó RKC edzése :)