Sok sok idő után, lehet hogy újra hiányzik a blogom? Nem tudom, lehet megint csak két bejegyzés lesz, aztán vége :)
Mostanság nagyon nagyon sok kihagyás után újra kezdtem az edzést, végre minden rendeződött az életemben és körülötte, hogy érdemben tudjak foglalkozni a csöpp kis testemmel is. Sosem szerettem magamtól edzeni, engem az visz előre, ha más mondja meg, hogy mit és hogyan csináljak. Persze az a más legyen okosabb nálam és tudjon többet az edzésről. Minden nagyképűség nélkül ilyen embert idehaza a CF világában nehezen lehet találni sajnos. A legtöbbjüknek fogalmuk sincs a prioritásokról, a progresszióról, az erőedzésről, a súlyemelésről, csak az értelmetlen random összedobált "wodozás" megy. Mivel egy ideje nem lakom otthon, így Laceeval is elég ritkán találkozom, és ő sem irányítja már az edzéseim ebből adódóan. Szóval kellett egy hely, ahol profik vannak, odatévedhetek reggel 6-kor munka előtt, edzhetek egy jót, van értelme, fejlődni fogok stb stb. Így kötöttem ki a CrossFit Tesseractban. Imádom! Persze az edzőket is ismerem személyesen régóta és nagyon kedvelem őket, és nyalhatnám most a seggüket, hogy huhh mekkora fasza arcok, és így meg úgy meg blabla... de tényleg, kurva jó brigád. Mindenkinek meg van a saját szerepköre, van pro mobility szakember, manuál terapeuta, erőedző, súlyemeléshez értő és CrossFit specialista is. Minden egy helyen. Jelenleg ilyen máshol nincs Magyarországon, csak a Barbellben, és ott is Lukács Ati végzi ezeket egy személyben. Szóval hatalmas öröm számomra, hogy jó kezekbe kerültem.
Nagyon sok helyen jártam már, és nagyon sok "szakmai" munkát láttam már a hazai CF életben, úgyhogy baromi allergiás vagyok a szarra és a rosszra.
Mi történt velem az elmúlt időszakban? Ha jól számolom 2012 környékén elkerültem Ceglédről, Lacee mellől. Ami igencsak megpecsételte az edzésmunkám. Ide-oda verődtem, de sosem találtam igazán a helyem, óriási motiváció hiányban szenvedtem, egyre kisebb, egyre gyengébb lettem. És ez baromira meglátszott a pici lelkemen is. Elég durván megviselt, na meg hát az élet különböző dolgairól nem is beszélve, amik kellően földhözbasztak párszor. Több, mint 2 évre volt szükségem ahhoz, hogy mindent a helyére tudjak tenni, és mindvégig ott volt a fejemben, hogy újra edzeni fogok, csak először hagy rendezzem végre az életem. Valahol azért büszke vagyok rá, hogy ez sikerült és nem adtam fel. Persze joggal lehet gondolni, hogy uhh biztos megcsípett egy darázs, és ehhez hasonló gondjaim voltak. Hát nem sajnos :) de ezek magánjellegű történetek.
Szóval, ami hajtott előre, azok az egykor volt "eredményeim". A testsúly két és félszeres deadlift, a közel testsúly kétszeres guggolás, amire sosem kerülhetett sor, a végigszenvedett feladatsorok, amiket egykor meg tudtam csinálni, na hát és óriási motivációt nyújt mind a mai napig számomra Madar Balázs! Aki egy 20 éves kis pöcs valójában, 66-67 kiló és kibaszott erős. Ma már jóval erősebb, mint én voltam. De egykor ezt a fijút azért sikerült elpicsáznom elég sok mindenben. A jelenlegi célom az, hogy őt megközelítsem, és idővel elérhessem a szintjét. Nem célom jobbnak lenni nála, mert úgyis jobb leszek :D
Amíg nem edzettem, azért addig is foglalkoztam edzéssel, néha el is járogattam edzésekre, szemináriumokra, de ami legjobban érdekelt az a súlyemelés. Rengeteget agyaltam rajta, rengeteg olimpiai videót megnéztem, rengeteg hookgrip videót megnéztem, rengeteget olvastam róla, párszor volt alkalmam elkapni Oláh Levente tanácsait is, amik számomra nagyon sokat segítettek. És a fura az, hogy bár nem edzettem, de most hogy újra csinálom, fényévekkel szebb technikával hajtom végre a dolgaim. Bár egyelőre nagyon fej fölé nem dolgozom, csak ritkán, de jóval szebb, mint valaha volt. Persze ebben a tesseractos fiúk is nagyon sokat segítenek.
Amióta náluk vagyok a váll-csípő-boka hármasom sokkal-sokkal jobb, mint bármikor. Olyan dolgokat tudok megcsinálni, amiket sosem. Nagyon sokat tanultam a két év alatt elméleti szinten, Lukács Attilát és Radnai Tomit azért mindenképp kiemelném, mert tőlük nagyon sok info jött át.
Ha jól számolom, akkor ez a harmadik hónapom újra edzésben, terv szerint, követve az utasításokat. És bár az elején nagyon elkeseredett voltam, egyre jobban érzem magam. Minden embernek szörnyű érzés bármi is történjen vele, ha egyszerűen nem képes azokra a dolgokra, amikre egykor igen. Bár nem vágták le a kezemet, a lábamat meg a fejemet, ettől függetlenül érezhettem nagyon durva elkeseredettséget, mert én csak szimplán hozzá sem tudta szólni azokhoz a súlyokhoz, amikhez régen.
Anno, mikor érzésre a legjobb formában voltam, akkor 68 kiló voltam. Most 59 kilósan kezdtem el újra edzeni, a tömeg nagyon gyorsan visszajött, ma 70-71 körül mozgok elég béna testkompozícióval, de egyelőre ez nem érdekel. Az erő és az állóképesség viszont ennél sokkal lassabban jön. Annak örülök, hogy az agyam viszonylag megmaradt, tudom hajtani magam, viszont egyelőre túl gyenge és állóképességtelen vagyok ahhoz, hogy ténylegesen úgy tudjam hajtani magam, ahogy akarom.
Jelenleg egy nagyon egyszerű programot követek, semmi durvulás, alapgyakorlatok, egy kis MetConozás a végén, néha egy összetettebb WOD, de ennyi.
A napjaim így néznek ki:
1. Tarkón gugg, karból nyomás+húzódzkodás
2. Helyből felvétel, gyűrűn tolódzkodás+rúddal evezés állva
3. Előlguggolás, fekvenyomás+invertált evezés
4. Elemelés (kedvenc napom), törzsgyakorlatok
Egyelőre nagyon alap 5x5,5x3,5x1, deload sémát követve, de nagyon stabilan jön vissza a kraft, és ettől nagyon boldog vagyok :) Várom már a súlyemelő munkát, de türelmesen lépkedek addig is a lépcsőn. Súlyemelés és a nagy ismétléses guggolások mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Az elemelésem is sokkal szebb lett, de amire a legbüszkébb vagyok, az mindenképp a guggolás. A munkában Zilahi Gábor nagyon sokat segít, a Tesseractban ő a mobility agy, Molnár Reni pedig havonta megkínoz. Mindig azt hittem, hogy huhh hát én baromi jól megvoltam eddig masszírozgatva, ilyen szép magyartalan mondatot használva, de nem. Reni tudása felbecsülhetetlen, fiatalabb, mint én, és mégis olyan dolgokat tud, amit idehaza úgy gondolom nem sok mindenkinek adatott meg. Olyan problémáimra mutatott rá, amikre eddig soha senki, és hát igaza volt mindenben. Jelenleg Laceet is ő varázsolja emberré, ami azért nem kis szó... Persze a többiektől is sokat kapok, Kuffler Geri, Páldi Peti, Horváth Rozsi.
Nagyon hiányoznak otthonról dolgok, a kutyám például... velem van most már majdnem 8 éve, és az utóbbi 2 évem nélküle töltöm, amit nagyon nehezek viselek máig is. Biztos baromi égő, de amikor róla írok, vagy csak úgy beleragad napközben a fejembe, akkor mindig el kell bújni kicsit, hogy a munkatársak ne lássák a könnyes szemeket :P Persze a szülőktől jó az egészséges távolságot tartani :D de velük sem találkozom túl sokat. A testvérem szerencsére szintén pesti, az unokaöcsémmel együtt, őket pedig szeretném többször látogatni, mert nagyon szeretem őket. Hiányzik Lacee is... baromira, de ezt nem mondom el neki :D
Egy éve együtt élek egy lánnyal, a kis barátnőmmel, nagyon szeretem, és ő is elkezdett velem edzeni, szóval minden szuper. Van itthon egy Jack Russel Terrierünk is, aki nem hagy minket unatkozni. Valamint megkaptam álmaim munkáját, amire mindig is vágytam, küzdeni kellett érte, meg hát nagyon szépen köszönöm annak, akinek kell! Néha kicsit sok stresszel jár, de hát mi nem? Szóval minden klappol :)
Ennyi, nem hiszem, hogy valaki még reménykedik abban, hogy én újra írni fogok, szóval tuti nem olvassa ezt már senki. Annak ellenére sem, hogy a valaha volt legjobb magyar blog volt ez :D
